Forgalmi vizsga sikertelenséget okozó hibák
Sokan szeretnének B kategóriás jogosítványt szerezni, azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a vizsgázók mindössze 51%-ának sikerül elsőre átmennie a forgalmi vizsgán. Ez nem véletlen, ugyanis szigorú követelményeknek kell megfelelni a sikeres teljesítéshez. A forgalmi vizsgán vannak olyan hibák, amelyek azonnal a vizsga sikertelenségét eredményezik.
Egy korábbi cikkünkben már részletesen megnéztük a forgalmi vizsga minősítő lapot, amelyen a vizsgabiztos a tanuló hibáit vezeti, most viszont foglalkozzunk a forgalmi vizsgán azonnali bukást okozó hibákkal.
Sikertelenséget okozó hibák listája
Sikertelen a forgalmi vizsga, ha
a) a vizsgázó az alábbi hibák valamelyikét elköveti
- közlekedési szabályt sért,
- a KRESZ szerinti ellenőrzést nem képes elvégezni,
- veszélyhelyzetet teremt, vagy balesetet okoz,
- a meghatározott feladatot második javítás után sem képes a megfelelő módon végrehajtani,
- az üzemi fék hatásosságának ellenőrzését elmulasztja,
- az irányjelzést vagy a körültekintést elmulasztja,
- a tervezett haladási iránnyal ellentétes irányba a járművel több mint 50 cm-t elgurul,
- balesetveszélyes manővere miatt a szakoktatónak be kell avatkoznia,
- figyelmét a technikai kezelés elvonja a forgalomtól,
- a sebességváltások közben elrántja a kormányt, vagy haladási irányától hagyja eltérni
- a járművet (nem képes megtartani),
- nem képes felvenni a forgalom ritmusát, akadályozza a forgalmat, vagy a vizsga időtartama alatt túlnyomórészt indokolatlanul lassan halad,
- rendszeresen kis követési távolságot tartva, zavarja az előtte haladót,
- sebessége megtévesztő az elsőbbségadás tekintetében,
- egyenrangú útkereszteződésbe úgy hajt be, hogy elsőbbségadási kötelezettségének
- nem tudna eleget tenni (fékkészenlét hiánya),
- durva fékezéssel áll meg az úttesten áthaladó gyalogosok előtt,
- gyorshajtást, vagy relatív gyorshajtást követ el,
- nem képes folyamatosan kormányozva irányítani a járművet,
- elveszti a jármű feletti uralmát,
- a járművel felhajt a járdára (járdaszegélyre, útpadkára, akár már egy kerékkel is),
- nem biztonságosan kanyarodik, indokolatlanul benyomja a tengelykapcsoló pedált,
- indokolatlanul vagy szabálytalanul igénybe veszi a menetirány szerinti bal oldalt,
- a besorolást, sávváltoztatást szabálytalanul, figyelmetlenül hajtja végre,
- az útkereszteződésben nem követi a forgalmi sávját,
- elsőbbségadási kötelezettségének nem tesz eleget,
- a közlekedési helyzetet nem ismeri fel,
- nem a közúti jelzéseknek megfelelően közlekedik,
- nem megfelelően reagál a gyalogosok viselkedésére,
- a forgalmi helyzetekről nem tájékozódik, figyelmetlen,
- rendszeresen akadályozza a forgalmat,
- megtévesztő irányjelzést ad,
- a megkülönböztető jelzést használó járművet nem veszi észre, vagy arra nem megfelelően reagál,
- rendszeresen hirtelen, blokkolva fékez (a lassulást nem érzékeli), képtelen egyenletes
- lassításra,
- a fék- és tengelykapcsoló pedált többször nem a megfelelő sorrendben működteti,
- várakozás céljából történő megálláskor a rögzítő fékkel nem rögzíti a járművet,
b) az a) pontban nem említett egyéb hibából – amelyeket a vizsgabiztos egyenként hibavonallal jelöl – tíznél többet követ el.
Azonnali sikertelenséget nem okozó hibásan végrehajtott manőverek
Az azonnali sikertelenséget nem okozó hibásan végrehajtott manővereket a vizsgabiztos a forgalmi vizsga minősítő lapon jelöli. Ha a vizsgázó ezekből a hibákból 10-nél többet követ el, az a vizsga sikertelenségét okozza. Tehát ha nem követtél el azonnali sikertelenséget okozó hibát, de 10-nél több hibavonalat kaptál, az is bukást jelent a forgalmi vizsgádon. Milyen bakikért kaphatsz ilyen hibavonalakat a vizsgán?
1. Elindulás előtti teendők
- a kötelezően előírt ellenőrzéseket egyszeri figyelmeztetéssel, de önállóan tudta elvégezni
2. Elindulás, gyorsítás
- a biztonsági övet nem csatolta be
- elinduláskor a motort lefullasztja
- a pedálokat, a kormányt és a kéziféket nem összehangoltan kezeli
- nem a forgalmi helyzetnek megfelelően (lassan vagy „erőszakosan”) indul el a járművel
- a járművel nem egyenletesen gyorsítva indul el
3. Lassítás, megállás
- megálláskor a motort lefullasztja
- a fékpedált nem a szükséges erővel nyomja, és a fékezőerőt nem képes módosítani
- lassítása nem egyenletes
- megállás előtt „üresbe” kapcsolja a sebességváltót („üresben” gurul)
4. Nyomtartás, irányváltoztatás, kanyarodás
- kormányfogása bizonytalan, merev, helytelen
- jobbra tartás okán a parkoló járműveket „szlalomozva” kerülgeti
- kanyarban szakaszosan kormányoz, szabályos területen, de helytelen íven kanyarodik
- nem megfelelő az irányjelzés és a fékezés sorrendje
- a mögöttes és a jármű melletti forgalmat nem rendszeresen ellenőrzi
- előzéskor, kikerüléskor, sávváltoztatáskor hirtelen kománymozdulattal (meredeken) húzódik ki
- az előtte lévő akadályt nem veszi kellő időben észre
- a jobbra vagy balra kanyarodásra kínálkozó alkalmat nem használja ki
- a besorolást késve, de egyébként szabályosan hajtja végre
- nem a továbbhaladási szándékának megfelelően sorol be, de útját a besorolás szerint szabályosan folytatja
- az úttesten lévő vizet a gyalogosokra fröcsköli
5. Haladási sebesség megválasztása
- indokolatlanul és rendszeresen magas fordulatszámon működteti a motort
- felkapcsolásoknál nem gyorsítja fel eléggé a járművet, a motor rángat
- visszakapcsoláskor nem a haladási sebességnek megfelelő sebességi fokozatba kapcsol
- nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően gyorsít, lassít, vezetése „darabos”
- nem törekszik a forgalmi-, időjárási-, látási- és útviszonyoknak, valamint a jármű sajátosságainak megfelelő sebesség megválasztására (indokolatlanul lassan halad)
- a követési távolságot helytelenül választja meg
- álló járművek mellett a sebességhez mérten túl közel halad el
6. Közúti jelzések figyelembevétele
- a kereszteződés előtt – a körülményekhez képest - túlságosan távol kezd lassítani
- a közlekedési helyzetet lassan ismeri fel
- a helyes besorolás után elsőbbségadás vagy manőver céljából nem ott áll meg a járművel, ahonnan a helyzetet felismerhetné
- a közúti jelzésekre kissé késve, de helyesen reagál
- piros-sárga jelzésnél nem készül fel az indulásra
- tilos jelzésnél benyomott tengelykapcsoló pedállal, sebességi fokozatba kapcsolva áll a járművel
- a járdán lévő gyalogosokat az úttestre „csalogatja”
- nem kellő ideig, vagy nem kellő időben, de nem félrevezetően ad irányjelzést
- nem győződik meg arról, hogy jelzéseit észlelték-e a közlekedő partnerek
- a közlekedési partnerek jelzéseire nem megfelelően reagál (lassan, de még időben reagál)
- a járművek kivilágítására vonatkozó előírásokat helytelenül alkalmazza
7. Manőverezési feladatok
- a parkolás után nem a parkolóhely közepére helyezte el a járművet
- a jármű hossztengelye nagymértékben eltér a parkolóhely tengelyétől
- másodszori javítással sikerült a feladatot végrehajtani
Érkezz felkészülten a forgalmi vizsgára!
Forgalmi vizsgára készülsz? Félsz, hogy nem fog menni? A sikertelen forgalmi vizsgát megfelelő felkészüléssel előzheted meg.
Nézd át otthonról is a városod buktatóit és vizsgaútvonalait szakoktatói magyarázattal ellátott videókon a Mr. Kresz alkalmazás forgalmi felkészítő moduljában. Ismerd meg az alkalmazás összes funkcióját az alábbi videóból, vagy töltsd le az alkalmazást most és próbáld ki a forgalmi felkészítő modult te magad!
Gyakori kérdések
1. Mik a leggyakoribb forgalmi vizsga sikertelenséget okozó hibák?
Tapasztalataink szerint az egyenrangú útkereszteződések helytelen megközelítése, a gyalogosoknak való elsőbbségadás elmulasztása, és az egyirányú utcákban való helytelen besorolás okoz leggyakrabban bukást a forgalmi vizsgán.
2. A forgalmi vizsgán hány hibapont jelent bukást?
Ha a forgalmi vizsgán 10-nél több hibapontot gyűjtesz össze, az sikertelen forgalmi vizsgát eredményez. A hibapontokat olyan hibák után kapod, amelyek nem okoznak azonnali bukást.
3. Mi történik, ha sikertelen a forgalmi vizsgád?
Ha megbuktál a forgalmi vizsgán, akkor egy új vizsgaidőpontot kell kérned. Ha két éven belül öt alkalommal is sikertelen lett a forgalmi vizsgád, akkor a következő vizsgát megelőzően rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton kell részt venned.