Téma
Keresés

Behajtani tilos tábla - A lényeg röviden összefoglalva

2023.08.14
Írta EsztiEszter

Talán te is átélted már, hogy csak az utolsó pillanatban vetted észre a behajtani tilos táblát a fák lombjai vagy egy magas autó takarása miatt. Azonban a behajtani tilos tábla jelzésének figyelmen kívül hagyása súlyos rendőri büntetést vonhat maga után. Cikkünkben körbejárjuk, hogy mit jelent a behajtani tilos tábla, mit jelent a mindkét irányból behajtani tilos tábla, milyen KRESZ szabályok vonatkoznak ezekre a táblákra, és milyen büntetésre számíthatunk, ha behajtunk a behajtani tilosba.

Behajtani tilos tábla

Mi az a behajtani tilos tábla?

A behajtani tilos tábla egy piros, kör alakú tábla, közepén egy fehér téglalappal. A behajtani tilos tábla jelentése, hogy az adott egyirányú útra ebből az irányból tilos behajtani. A tábla alá sokszor kiegészítő táblát helyeznek el, amelyen azt jelölik, hogy melyik járművek élveznek kivételt a behajtási tilalom alól (például kivéve kerékpár vagy busz).

Behajtani tilos: a tábla azt jelzi, hogy az egyirányú forgalmú útra ebből az irányból behajtani tilos.

Behajtani tilos jelzőtábla
Behajtani tilos kivéve kerékpár

Mi az a mindkét irányból behajtani tilos tábla?

A mindkét irányból behajtani tilos tábla egy fehér kör alakú tábla, melynek szélére vastag piros sávot festenek. A mindkét irányból behajtani tilos tábla jelentése, hogy az adott útszakaszra egyik irányból sem szabad behajtani.

Mindkét irányból behajtani tilos: a tábla azt jelzi, hogy az útra mindkét irányból tilos behajtani

Mindkét irányból behajtani tilos jelzőtábla

Mindkét irányból behajtani tilos tábla különböző ábrákkal

A mindkét irányból behajtani tilos tábla közepére elhelyezhetnek különböző ábrákat, amelyek azt jelzik, hogy csak a jelölt járművel vagy járművekkel tilos a behajtás az adott útra.

Amennyiben a mindkét irányból behajtani tilos tábla közepén súlyra vonatkozó számot látsz mértékegység megjelöléssel, a tábla súlykorlátozást jelöl.

Súlykorlátozás: a tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél nagyobb össztömegű járművel (járműszerelvénnyel) közlekedni tilos;

Motorral behajtani tilos tábla
Állati erővel vont járművel behajtani tilos tábla
Súlykorlátozás tábla

Behajtani tilos kivéve célforgalom

Sok helyen kiegészítő tábla is található a mindkét irányból behajtani tilos tábla alatt, amin a 'kivéve célforgalom' szöveg olvasható. Na de mit jelent pontosan a 'kivéve célforgalom'? A KRESZ pontosan nem definiálja a kiegészítő tábla jelentését, azonban utalások és értelmezések alapján megállapíthatjuk, hogy

ha a jármű úti célja a mindkét irányból behajtani tilos táblával és kivéve célforgalom kiegészítő táblával jelzett útszakaszon van, akkor behajthat a jelzett útra.

Behajtani tilos kivéve célforgalom tábla

Ha viszont például egy dugót szeretnél elkerülni a behajtani tilos kivéve célforgalom táblával jelzett úton áthaladva, az nem szabályos.

Mennyi a behajtani tilos tábla büntetés összege?

Ha a szabályokat megszegve mégis behajtasz a behajtani tilos tábla felől az egyirányú utcába, vagy a mindkét irányból behajtani tilos táblával jelzett útra, az akár 39.000 Ft-os bírságot, valamint 4 hibapontot vonhat maga után.

Teszteld a tudásod!

Hibátlan kitöltés esetén megjutalmazunk! Nyugi, többször újrakezdheted a tesztet!
1/3
Mi a képen látható jelzőtábla megnevezése?
Behajtani tilos
Súlykorlátozás
Mindkét irányból behajtani tilos
Melyik esetben hajthatsz be a táblával jelölt útszakaszra az alábbiak közül?
Ha a bolt ahová tartok az útszakaszon található.
Ha egy dugót szeretnék elkerülni erre.
Ha látom, hogy mások is behajtanak.

Ez a mindkét irányból behajtani tilos tábla.

Gyakorolj tovább!

KRESZ vizsgára készülsz, vagy csak tesztelnéd a KRESZ tudásod?

Töltsd le a Mr. Kresz KRESZ TESZT alkalmazást, és kezdd el a gyakorlást még ma! Az alkalmazásban több mint 3000 kérdésből gyakorolhatsz. Használhatod az applikációban a vizsga módot, átismételhetsz kérdéscsoportokat, vagy szórakozhatsz tanulás közben KRESZ játékainkkal.

A Mr. Kresz alkalmazás letölthető a Google Play áruházból.
A Mr. Kresz alkalmazás letölthető az App Store-ból.
KRESZ TESZT APP bemutató borítókép
KRESZ TESZT APP bemutató
Lejátszás

Most megtudhattad a behajtani tilos táblára vonatkozó legfontosabb KRESZ szabályokat. Ha további kérdésed van, keress minket az élő chaten a Mr. Kresz hivatalos weboldalán.

Gyakori kérdések

1. A két behajtani tilos tábla ugyanazt jelenti?

Nem! A behajtani tilos tábla azt jelzi, hogy az adott egyirányú útra a tábla irányából behajtani tilos. A mindkét irányból behajtani tilos tábla pedig azt jelenti, hogy az útra egyik irányból sem szabad behajtani.

2. Mit jelent a "kivéve célforgalom" kiegészítő tábla?

Ha a mindkét irányból behajtani tilos tábla a kivéve célforgalom kiegészítő táblával van elhelyezve, akkor az adott útszakaszra csak a célforgalom hajthat be. Célforgalomnak számít minden jármű, amelynek az úti célja az adott szakaszon található, és nem csak áthaladni szeretne az úton.

3. Milyen összegű büntetés jár a behajtani tilos megszegése miatt?

A behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása 39.000 Ft bírságot is jelenthet.

emojiTartalom
Mi az a behajtani tilos tábla?
Mi az a mindkét irányból behajtani tilos tábla?
Mindkét irányból behajtani tilos tábla különböző ábrákkal
Behajtani tilos kivéve célforgalom
Mennyi a behajtani tilos tábla büntetés összege?
Teszteld a tudásod!
Gyakorolj tovább!
Gyakori kérdések

Kik vagyunk mi?

Egy lelkes Szegedi csapat
akik minden nap azon dolgoznak
hogy minél könnyebbé tegyék
a jogsi szerzés folyamatát számodra!
Csapat tagKatona Eszter
KRESZ oktatóemoji
Csapat tagDezső Bence
Programozóemoji
Csapat tagNagy Arnold
Tartalomkészítőemoji
Csapat tagKiss Márta
Ügyfélszolgálatemoji

Ez is érdekelhet

emoji

Villamosos KRESZ szabályok - Minden amit tudnod kell!

Sok tanuló a villamosos kérdésektől fél a legjobban. Összeszedtük az összes villamosos KRESZ szabályt példákkal, hogy kimaxolhasd a villamosos kérdéseket.

Kresz vizsga menete - Hogyan zajlik a KRESZ vizsga?

Pontosan szeretnéd tudni, hogy mi a KRESZ vizsga menete? Hogyan pontozzák a vizsgát, mikor tudod meg az eredményed? Nézzük át együtt, hogy mire kell számítanod!

Hol kell megállni a STOP táblánál? - Sokan nem tudják

A rendőrök is büntetnek azért, ha nem a megfelelő helyen állunk meg a STOP táblánál. Érdemes tisztába lenni a szabályokkal. Hol kell megállni a STOP táblánál?

logo
info@mrkresz.hu+36 30 207 60 99
Keress minket bizalommal ❤️